Ha veszítettél már el valakit...

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk ...rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani." Müller Péter

Pokol vagy Menyország?

Egy nagyon kedves barátom küldte e történetet. Gondoltam, Te is szívesen elolvasnád és megosztanád másokkal.

Lehet, hogy Te is ismered. Tanulsága miatt érdemes végigolvasni.

Istennel beszélget egy ember.
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol?
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál, az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással. A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak "képesség" kérdése, ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

- "Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön."
Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7 % az, aki úgy érzi, megosztaná a kanalát másokkal is.

Én megtettem...!

Eckhart Tolle - Az emberi létezés legfontosabb dimenziója

A gondolatnál mélyebben...

Azért vagyunk itt, hogy megtaláljuk azt a dimenziót magunkban, ami mélyebb a gondolatnál.

Ez a tanítás nem nyugszik tudáson, érdekes tényeken vagy új információkon. A világ már tele van ezekkel. Sokféle gombot meg tudsz nyomni megannyi eszközön, amik rendelkezésedre állnak és máris megkapod az információt. Fuldokolsz az információban.

És végső soron mi a lényege ennek? Több információ, több dolog, több ebből, több abból. Megfogjuk-e találni az élet teljességét több dolgon keresztül, valamint hatalmasabb és nagyobb bevásárló és sétáló utcákban?

Megfogjuk-e találni magunkat a gondolkodó és analizáló képességünkön keresztül és azzal, hogy felhalmozunk több információt és több dolgot? Ez a ’több’ megfogja-e menteni a világot? Ezek csak formák.

Ezt soha nem tudod a forma szintjére hozni. Soha nem fogod eléggé jól megszervezni és felhalmozni a formákat, amikről azt hiszed, hogy szükséged van rájuk ahhoz, hogy teljesen önmagad legyél.

Néha azért ezt rövid időszakokra meg tudod tenni. Hirtelen megtalálsz mindent, ami működik az életedben. Az egészséged jó, a kapcsolataid nagyszerűek, van pénzed, tulajdonaid, szeretnek és tisztelnek mások.

De nemsokára valami elkezd eltűnni itt vagy ott, vagy az anyagiak vagy a kapcsolatok vagy az egészséged, munkád, élethelyzeted. Ez a természete a formák világának, itt semmi sem állandó sokáig – ezért az újra elkezd szétesni.

A hang a fejedben soha nem marad csendben és ez válik azzá a civilizációvá, ami a forma megszállottja. Ezért nem tud ’ez’ semmit az emberi létezés legfontosabb dimenziójáról. A szenteltről, a csendről, a formanélküliről, az isteniről.

Mit nyersz azzal, ha megszerzed az egész világot, és elveszíted önmagadat?

Azt mondták egyszer: Két út vezet a boldogtalanság: ha nem kapod meg, amit akarsz, és ha megkapod, amit akarsz.

Amikor az emberek elérik azt, ami a világ szerint kívánatos – vagyon, elismertség, jólét és egyéb eredmények, még mindig nem boldogok, vagy ha még is, nem sokáig. Nincsenek békében önmagukkal. Nincs tökéletes biztonságérzetük, nincs bennük megnyugvás.

Az eredményeik nem adják meg számukra azt, amit igazán kerestek önmagukban. Nincs meg az az érzés, hogy gyökeret vertek az életben, vagy ahogy ezt Jézus nevezte az élet teljességében.

A jelen pillanat formája a bejárat a formamentes dimenzióba. Ez egy szűk kapu, amiről Jézus is beszélt, ami elvezet az élethez. Igen nagyon szűk, csak ez a pillanat az.

Ahhoz, hogy megtaláld szükséges felgöngyölítened az életed kéziratát, amin az élettörténeted íródott, a múlt és a jövő. - A könyvek létezése előtt ilyen tekercsek voltak, amiket elolvasás után egyszerűen csak feltekertél.

Tehát rakd félre a történetedet, ez nem az, aki te valójában vagy. Az emberek általában úgy élnek, hogy teherként cipelik a múltat és a jövőt, a személyes történetük terhét, és közben remélik, hogy beteljesítik magukat majd a jövőben. Ez nem fog megtörténni, tehát tekerd fel a régi kéziratokat. Legyél kész rá.

Ezt a problémát nem tudod megoldani gondolkozással, azzal csak további problémákat teremtesz. A megoldás mindig megjelenik, mikor kilépsz a gondolkodásból, csendessé válsz és teljesen jelen vagy, még ha csak egy pillanatra is. Majd egy kicsit később mikor a gondolat visszajön, hirtelen egy kreatív felismerés jön, ami előtte nem volt ott.

Engedd el a túlzott gondolkodást és meglátod, hogyan változik meg minden. A kapcsolataid megváltoznak, mert nincs igényed arra, hogy a másik személynek kellene tennie érted valamit, ami által megnövelheted az éntudatodat. Nincs szükséged arra, hogy összehasonlítsd magadat másokkal vagy, hogy próbálnál többé válni, mint valaki más ezáltal is megerősítve az azonosulásodat.

Megenged mindenkinek, hogy azok legyenek, akik már eleve is azok. Nincs szükséged arra, hogy megváltoztasd őket vagy másként viselkedj ahhoz, hogy boldog lehess.

Nincs semmi rossz az új dolgokban, tevékenykedsz, felfedezel új országokat, találkozol új emberekkel, elsajátítasz új tudást, fejlődsz testileg-lelkileg, teremthetsz bármit ebben a világban.

Csodálatos dolog teremteni a világban és itt mindig több van, mint amit te tudsz.

A kérdés most ez: keresed azt magadban, hogy mit tudsz tenni? Megkísérelsz hozzáadni többet ahhoz, akinek gondolod magadat? Megrögzötten igyekszel a következő pillanat felé és az az utánira, remélve, hogy találsz majd valami beteljesedés érzést?

A létezés értékessége a te valódi különlegességed. Amit az egos én keresett az ő története szintjén –azt, hogy különleges akarok lenni – ez elfedte azt a tényt, hogy nem tudsz már különlegesebb lenni, mint ami már most vagy. Nem azért vagy különleges, mert te sokkal boldogtalanabb vagy, mint bárki más, hanem mert te képes vagy érezni a szépséget, a drágaságot, az értékességet, az életteliséget mélyen magadban.

Mikor jelen vagy ebben a pillanatban, megszakítod a történeted folyamatosságát a múltat és a jövőt. Az igazi intelligencia felemelkedik, ami egyben a szeret is.

Az egyetlen út, amelyen a szeretet beáramolhat az életedbe, az nem a formán keresztül vezet, hanem a belső tágasságon, ami a jelenlét. A szeretet forma nélküli.